2009. január 18., vasárnap

Sütiprojekt - január



A szombatra betervezett sütiprojekt egy kicsit csúszott, mert egy hirtelen jött ötlettől vezérelve, leugrottunk Velencére a befagyott tóra kicsit csúszkálni. Ennek az lett a következménye, hogy a pesti levegőn elpunnyadt szervezetünk kissé befáradt a friss vidéki levegőn. Két süteményt választottunki ki a Sütés nagy enciklopédiája címü szakácskönyvből. Kora este kezdődött a dolog, 6 körül és olyan fél 11-kor fejeződött be fáradtan, álmosan és meggyötörten. Született két ízletes desszert, viszont mindkettőnél értek minket csalódások.




SÁRGABARACKOS, MANDULÁS TORTA

azaz a lapzselatin tündöklése és bukása




A torta alapja készült el először és amíg pihent a hűtőben fél órát és miután elősütöttük 15 percig, addig elkészült a másik sütemény tésztája. Erről később írunk. Összekevertük a tölteléket és ráöntöttük a tortaformában lévő tésztára. Mikor ez sült úgy 30-35 percet, kivettük és megvártuk mig kihül. Szépen rárakosgattuk a barackokat. Ekkor még elégedettek voltunk...


Ekkor került elő az általunk még sosem használt lapzselatin. Este 10 órakor sehogy sem bírtuk megérteni a használati útmutatót. Még Süti anyukáját is felhívtuk telefonos segítséget kérni. Három lap zselatint áztattunk és tettünk bele a lekváros barackos lébe, de nem akart kocsonyásodni. Kevergettük, megmelegítettük, lehűtöttük...semmi...újra megmelegítettük és lehűtöttük és úgy ahogy volt ráöntöttük a tortára. Lefolyt oldalt és nagyon nem szilárdult meg másnapra sem. Megfogadtuk, hogy soha többé nem használunk lapzselatint. Ezúton szeretném megkérni azokat, akik olvasnak minket netán, és egész véletlenül szakavatott tudorai a zselatin lapok felhasználásának, kérjük írják meg véleményüket egy hozzászólásban. Köszi :)


Hozzávalók:


175 g liszt

késhegynyi sütőpor

150 g kristálycukor

2 zacskó vaníliás cukor

2 evőkanál fehérbor ( mi 1 evőkanál édes szamorodnit és 1 evőkanál vizet használtunk)

250 g vaj

4 tojásfehérje

4 tojássárgája

2 citrom héja

125 g őrölt mandula

500 g felezett, héj nélküli sárgabarack

4 evőkanál baracklekvár

1 zselatinlap (nálunk 3!)

a recept ír még mandulaszeleteket a díszítéshez, mi ezt kihagytuk




A lisztet összekevertük a sütőporral, beleteszünk 25 g cukrot, 1 zacskó vaníliás cukrot és a két kanál fehérbort. Ezen kívül beleteszünk még 125 g felszeletelt vajat és rugalmas tésztává gyúrjuk. 30 perce be a hűtőbe majd egy 26 cm átmérőjű kivajazott tortaformába tesszük úgy, hogy legyen 2-3 cm pereme is a tésztának. Előmelegített 200-220 fokos sütőben 15 percig sütjük.

Habosra keverjük a maradék vajat, majd lassanként, folyamatosan keverve, hozzáadjuk a maradék cukrot, a második zacskó vaniliás cukrot, 4 tojássárgáját, a reszelt citromhéjat és az őrölt mandulát. A tojások fehérjét keményre verjük, és óvatosan a mandulás keverékbe forgatjuk. Majd egyenletesen a tortaformában lévő, elősütőtt tésztára simítjuk. Előmelegített, 160 fokos sütőben 30-35 percig sütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni. A lecsepegtetett barackot a mandulatöltelék tetejére helyezzük. A barack levét félretesszük.

A zseléhez: a barack levét felforraljuk a lekvárral, majd lehűtjük. A zselatint beáztatjuk 2 evőkanál vízbe, és összekeverjük a kihűlt sziruppal. A gyümölcsöket bevonjuk az így elkészített zselével. Pirított mandulával díszítjuk ezt a szép és ízletes tortát.





2. süti: Gépi sütemények


avagy inkább elrejtsük a padláson a keksznyomó gépet?



Kb. 3-4 éve figyel huAnita amúgy sem tágas konyhaszekrényének egyik fiókjában egy süteménynyomó gép, amely csak arra várt, hogy végre használja már valaki. Gondoltuk, itt az idő, hogy kipróbáljuk. A Sütés enciklopédiájában találtunk is receptet, mely adagot felezve készült a keksz. Azaz nem volt ilyen egyszerű, a tészta összeállítása még csak nem jelentett kihívást (még turbóztuk is az alap összetevőket egy kis reszelt narancshéjjal és egy kis melasszal), viszont a kekszek nem akartak nagyon szépek formásak lenni, még ha ki is jöttek a csőből. Sebaj, azért megsültek, sőt barnultak (valószínűleg a melasztól is), tea, tejeskávé mellé finom ropogós süti lett, de úgy érezzük, nem győzött meg minket arról, hogy folytatnunk kell a kísérletezést.



A recept így szólt 200 db-hoz: 37,5 dkg puha vaj, 25 dkg kristálycukor, 2 zacskó vaniliás cukor, csipetnyi só, 50 dkg liszt, 12,5 dkg őrölt mandula, opcionálisan kakaópor a barna kekszekhez.



A vajat elektromos mixerrel habosra keverjük, fokozatosan hozzáadva a cukrot és a vaniliás cukrot. Könnyű és habos tésztává dolgozzuk össze a hozzávalókat. Apránként hozzáadjuk a lisztet és a mandulát. Lisztezett deszkán alaposan összegyúrjuk. Majd süteménynyomó gépbe tesszük, és egyenletesen a sütőlapra nyomjuk. Előmelegített 180-200 fokos sütőben 10 percig sütjük.




Így telt a januári sütisnapunk, amikor is inkább a velencei tó jegén készített rajzunk jelentette a látványos és élvezetes sikerélményt:









így jár az aki túlzásba viszi a sok sütit :)

a kisfiú túl sok cupcake-t evet :) de imádja, az látszik

megtaláltam a szöveget is:

You're my Honeybunch, Sugarplum
Pumpy-umpy-umpkin, You're my Sweetie Pie
You're my Cuppycake, Gumdrop
Snoogums-Boogums, You're the Apple of my Eye
And I love you so and I want you to know
That I'll always be right here
And I love to sing sweet songs to you
Because you are so dear



more about "Blogger: A Sütibolt felé vezető út - ...", posted with vodpod

2009. január 11., vasárnap

5 konkrét dolog, amire szívesen emlékszem 2008-ból

Köszönhető Sütinek, át kell gondolni, hogy mi is volt 2008-ban, amire szívesen emlékszem :) Volt sok kisebb-nagyobb dolog, és mit is ragadjak ki, és mi is az, amit így felvállal az ember a nagyvilág előtt.

1. Valamikor áprilisban Zebegény és Nagymaros között a véletlenül megtalált ötcsillagos hely. Annyira gyönyörű és nyugodt volt a hely, és olyan szinte érintetlen, hogy ősszel újra elmentünk, és valószínűleg rendszeresen látogatott hely lesz.


2. Új év, új munkahely, így indult a 2008. Jól sikerült a váltás, jó kollegákkal sikerült megismerkednem, köztük blogger társammal Sütivel is, akivel elég gyorsan kiderült, hogy az édességek iránti lelkesedésünk nagyon közös, és szép lassan az elméleti szintekről eljutottunk a közös sütésig és blogírásig.

3. Marika néni aranygaluskája. Új munkahely révén új ebédlőhely is lett. Marika néni az óbudai piacon. Mikor először ettem az aranygaluskájából, arra gondoltam, ezt isteni, és mintha Anyukám csinálta volna.

4. Sokat főztem-sütöttem. Köszönhető leginkább annak, hogy van kinek, meg a sok-sok gasztroblognak :)

5. Fürdőzni jó. Tavaly ősszel-télen kétszer is eljutottunk egy-egy fürdőbe (miskolctapolcai a barlangi hangulattal, a pápai az éjszakai fürdőzéssel maradt emlékezetes), és kicsit megfertőződtem, pedig korábban nem értettem miért járnak ilyen sokan fürdőkbe.

Szeretném továbbdobni a labdát Ízbolygónak és Lilahangyának a labdát, hogy ők is meséljenek a 2008-as jó dolgokról :)

2009. január 9., péntek

Meggyes-tejfölös süti


Nagyon jól nézett ki ez a süti itt, és nagyon lelkes volt az írás is, reméltem, hogy van annyira jó is, mint mutatós. És nem csalódtunk :)
Hozzávalók (kb. 34*34 cm-es tepsihez, azaz normál gáztepsi):
tésztához:
37,5 dkg liszt
2 dkg friss élesztő
5 dkg cukor
1,25 dl langyos tej
5 dkg vaj (szobahőmérsékletű)
1 tojás
1 csipet só
tésztára: 3 tojás, 40 dkg tejföl, 5 dkg vaniliás cukor, 35-40 dkg magozott meggybefőtt
A lisztet tálba teszem, közepére egy mélyedésbe belemorzsolom az élesztőt, egy kis cukorral meghintem, majd egy kis tejjel (kb. 1/2 dl) felöntöm. Letakarom konyharuhával, és 15-20 percre meleg helyre rakom. Majd hozzáadom a maradék cukrot, a tejet, a vajat, a tojást és egy csipet sót. Összegyúrom kézzel, akinek lehetősége van, nyugodtan használjon gépi megoldásokat :) Meglisztezem enyhén, és a kelesztőtálban egy órát hagyom kelni. Egy óra után 180 fokosra előmelegítem a sütőt, majd átgyúrom a tésztát, és kinyújtom a tepsi méretűre (kb. 1/2 cm), tepsibe rakom, és letakarom konyharuhával. A tejfölt összekeverem a tojással, a vaniliás cukorral, és a tésztára kenem. Rárakom a meggyet, és mehet a sütőbe. Kb. 20-25 perc alatt készre sül. Kiveszem, hagyom hűlni, és hidegen felszeletelem. Nagyon finom, tanusíthatja bloggertársam Süti és a kollegák is.

2009. január 5., hétfő

Töki pompos és miegymás

Több hónapja készülök a házi töki pompos elkészítésére, és végre minden összeállt a tervhez (vendégek akik valószínűleg szeretni fogják és idő és türelem). Giginél talált eredeti recept alapján készült a pompos, az alábbi mennyiségekkel:
22,5 dkg főtt krumpli
75 dkg finom liszt
37,5 dkg kenyérliszt (BL80)
4-4,5 dl langyos víz

5 dkg élesztő

Az élesztőt a langyos vízben felfuttattam, majd a többi hozzávalóval összekevertem, és dagasztottam kicsit, elég nagy méretű a tésztagombóc, így nem volt könnyű. A kelesztőtálból elég gyorsan "kikelt", kb. 1 órát hagytam kelni. Egy gáztepsit kibéleltem sütőpapírral, majd a tésztának kb. a felét-2/3-át elsodortam, és a tepsibe raktam. Miután elkészült, kiderült, hogy lehetett volna kevesebb tésztát is felhasználni egy tepsihez, mivel a szokásosnál vastagabb lett. Villával megszurkáltam, majd 200 fokos sütőben sütöttem 10 percig. Miközben kelt a tészta, elkevertem összezúzott egy-két gerezd fokhagymát tejfölben, felkockáztam szalonnát, egy vöröshagymát felszeleteltem, és reszeltem sajtot. A tíz perc elősütés után megkentem a fokhagymás tejföllel, megszórtam a szalonnával és a hagymával, végül a reszelt sajttal, és visszatettem a sütőbe, ahol még kb. 20-25 percig sütöttem.

A tészta alja kicsit keményebb lett, de a vendégek örömmel fogyasztották el. Heten voltunk, meglehetősen laktató volt, így nem merült fel, hogy a maradék tésztából még egy adagot süssünk. Így viszont valamit kellett kezdeni a megmaradt tésztával. Kidobni nem szerettem volna, arra gondoltam, hogy másnap valamilyen gyümölccsel valamit süthetünk belőle. Sógorom mondta, hogy süssünk csigát. És így is lett :) Folpackba becsomagoltam a tésztát, beraktam a hűtőbe, ahol még tovább kelt, másnap reggel azt látom, hogy ez a tészta bizony utat fúrt magának és kibújt a folpackból :)

Csigák
Vékonyra elsodortam a tésztát, meghintettük barna cukorral, szórtunk rá apróra vágott aszalt szilvát, aszalt vörösáfonyát, másik részére fahéjas-cukros reszelt almát, majd feltekertük, és kb. 1 cm-es szeleteket vágtunk belőle. Készült még sajtos-kolbászos csiga is.

Nem mondom, hogy a legszuperebb sütik lettek, kicsit száraz és kemény lett, de nagyon örültem, hogy a saját ötleteink alapján hasznosítottuk a tésztát.

5 konkrét dolog, amire szívesen emlékszem 2008-ból

Izgalmas dolog ez a blogolás meg kell hagyni. Máris elkaptam egy felém gurított labdát Mirelletől. Őszintén szólva, ha ez nincs, lehet nem is gondolom át a tavalyi évem ilyen szempontból. Nem szoktam újévi fogadalmakt sem megfogalmazni. Konkrétumokat nehéz is összeszedni, de megpróbálom.

1. Az, hogy ezt a blogot elindítottuk huAnitával, mindenképp jó dolog. Nem vagyok konyhatündér, sosem érdekelt igazán a sütés-főzés. Most is csak a sütés iránti fantáziám indult be. Egy régi kollégámnak, barátomnak köszönöm is a modemoiselle sütemény becenevet, amiből mára csak süti maradt, mert talán ez valami féle karma. Nekem sütiket kell gyártanom!

2. Talán pont most egy éve, hogy huAnita besétált a cégünkhöz, mint az egyik "újnő". Mi már csak ilyen jófej munkatársak vagyunk, mindenki kap előbb-utóbb egy becenevet. Ő huAnita lett. Hogy is szokták ezt a tévében... nélküle ez a műsor nem jöhetett volna létre :)

3. Megszületett 2008-ban a második unokaöcsém. Sajnos ők ketten - Barna és Félix - csak ritkán kapnak majd kóstolót a sütikből, mert a távoli Németországban élnek apukájukkal aki az én legokosabb bátyám, és anyukájukkal Ullival.

4. Anyukám 60. születésnapjára általam elkészített sajttorta. Nem csak hogy szép lett de nagyon finom is. Nagyon ízlett a szülőknek és talán büszkék is rám emiatt, mert hát mégis csak az életem első tortája volt. Már azóta elméletben kitaláltam pár változatát. Lesz ezen a blogon még párszor sajttorta az tuti!

5. szeptemberi futóverseny, életem első futása

Miután elég új vagyok ebben a food-blog-szférában ezért blogger társamnak huAnitának dobom tovább ezt a labdát és Cukroskatának, akitől az első hozzászólást kaptuk (na jó a rokonok nem számítanak.. :) ).

Ja és ha már megemlítettem a csokis szülinapi sajttortát, íme: