2011. március 31., csütörtök

Nagyon finom málnás morzsás


Mikor megláttam ezt a süteményt Édesemnél tudtam, hogy sokat nem fogok várni, hogy kipróbáljam. Annyira jól nézett ki, és az összetevői azt mutatták nagyon-nagyon finom. És így is van :)
A sütőt előmelegítettem 190 fokra. 35,5 dkg lisztet elkevertem 13,5 dkg cukorral és 1/2 tk. sóval, majd 22,5 dkg vajat felkockázva hozzáadtam, és összemorzsoltam. Ebből a morzsalékból 1 és negyed csészényit félretettem (1 csésze=250 ml), a többi tésztát egy 20*30 cm-es sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam (egy pohár aljával szépen le lehet nyomkodni, hogy egyenletes legyen). 15 percig sütöttem. Közben a félretett tésztát összekevertem 5 dkg barnacukorral, 4 dkg zabpehellyel, és 6 dkg felaprított dióval (most pekán) és hozzáadtam két ek. puha vajat, majd összemorzsoltam az egészet mogyorónyi darabokra. 24 dkg málnalekvárt összekevertem 10 dkg kiolvadt fagyasztott málnával, 1 ek. citromlével, majd villával összenyomkodtam kissé. Ezt az elősütött tésztára kentem, majd a zabpelyhes részt is rámorzsoltam, és további 25 percig sütöttem. Tepsiben hagytam kihűlni, akkor szeleteltem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése